|
2005. március 31-e, délután 5 óra. München, a Marriott Hotel bejárata.
Egy fekete ruhás, tipikusnak mondható, szőke német lány vár a bejáratnál,
akinek copfjai egy fejkendő alól kandikálnak elő. Ő a Mute Records
helyi képviselője. Gyorsan bemutatkozunk egymásnak, és már lépdelünk
is felfelé a szálloda lépcsőin. Még ekkor sem fogom fel igazán,
hogy kikkel is fogok perceken belül találkozni. Amíg ő intézkedik,
én előkészítem a diktafont, a jegyzeteimet, és az asztalkára teszem
az ajándékba hozott két üveg Tokaji bort. Ezzel is képviselve kis
hazánkat itt, Bajorország fővárosában.
A várakozás és az izgalom hosszú percei ezek. Akiket várok, már
több mint 15 éve a személyes kedvenceim. Albumaik, videóik, DVD-ik
ott sorakoznak a polcomon, és tinédzser koromban bizony a róluk
készült poszterek is ott lógtak a szobám falán. Két olyan embert
készülök meginterjúvolni, akik meghatározó jelenségei voltak a '80-as,
'90-es évek popzenéjének, és mára is maradt még mondanivalójuk,
bár erről - a zenei rádiók és TV-k műsorstratégiájának "köszönhetően"
- az átlag zenebarát egyre kevesebbet tud. Elérkezett hát az a pillanat,
amikor nem a TV előtt ülve nézek egy velük készült beszélgetést,
hanem én faggatom őket, feltéve, ha a megilletődöttségtől jön majd
ki hang a torkomon.
Egyszer csak felbukkannak a folyosón, a turnémenedzser kíséretében.
Kézrázás, bemutatkozás - nem mintha nem tudnám álmomból is felkeltve,
hogy is hívják őket -, és lehuppanunk a karosszékeinkbe. Velem szemben
ott ül Vince Clarke, és Andy Bell, azaz az Erasure.
Gyorsan elhadarok egy pár szót magamról, és jövetelem céljáról,
majd felteszem az első kérdést. Szemükben érdeklődést, és biztatást
látok.
Vince, idén két fontos jubileumot is ünnepelsz. A Depeche
Mode megalapításának 25. évfordulóját, és az Erasure
20. születésnapját. Tervezel-e valamiféle megemlékezést? Találkozol
az ex-bandatagokkal, a Depeche Mode-ból, hogy a régi időkről
beszélgessetek, egy-egy pohár ital mellett? És hogy zajlik majd
az ünneplés Andy-vel?
Vince: Nem igazán tervezek ünneplést,
főleg nem a Depeche Mode-dal. Nem sűrűn találkozom velük,
mivel különböző országokban élünk. Csak Andy Fletcher-t
látom alkalmanként. Dave New York-ban lakik, Martin
Santa Barbarán, én a világ másik végén... Nem hiszem, hogy találkoznánk.
(Andy: Én gyakrabban találkozom velük, mint Vince... (nevet))
Remélhetőleg, a jövő év elején megjelentetünk egy akusztikus albumot,
ezzel ünnepeljük meg a 20.-21. születésnapunkat. Ezt még New York-ban
vettük fel, néhány évvel ezelőtt.
Csak a régebbi dalok akusztikus változatai lesznek hallhatóak
ezen a lemezen?
Vince: Igen, minden egyes korábbi albumunkról
lesznek felvételek, a Wonderland-től a Loveboat-ig.
Valószínűleg lesz két kislemez-dal is.
Valóban a kedvenc szerzeményeinkből válogattunk. Brooklyn-i
zenészek is közreműködtek ezen az albumon, mandolinon, steel
gitáron, bőgőn, akusztikus basszusgitáron... És Andy
újraénekelte a dalokat. (Andy: Nagyon kedves kis lemez.
Olyan, mintha kereszteznénk az Erasure-t és Billy
Holiday-t.)
Terveztek-e valami speciális jubileumi koncertet?
Vince: Idén nem. Talán majd jövőre, ha megjelenik
az akusztikus album. Szervezünk köré egy együttest, és csinálunk
egy mini-turnét. Olyasfélét, ami egy kicsit más.
Andy, amikor Vince 20 évvel ezelőtt feladott egy
hirdetést, hogy énekest keres az új projektjéhez, és te végül
is megkaptad a munkát, ez fenekestül felforgatta az életedet.
A Sometimes megjelenésével, 1986-ban egyszer csak az újságok
címlapjára kerültél, és a tinédzser szobák falain megjelentek
a poszterek a képeddel. Mit csinálnál ma, ha mindez nem
így alakul?
Andy: Hogy mit csinálnék? Valószínűleg elvégeztem
volna egy dobos tanfolyamot, vagy beszálltam volna egy bandába,
és most pubokban lépnénk fel. De azt hiszem, hogy elég ambiciózus
voltam, amikor megismertem Vince-t, így aztán fogalmam
sincs, hogy e helyett mit is csinálnék... Valószínűleg, akkor
is a zenei bizniszben dolgoznék.
Ha ki kéne emelnetek egy csúcspontját a karriereteknek, akkor
mi volna az?
Vince: Nagyon fel voltam dobva,
amikor először szerepeltünk jól a chartokon, a Sometimes-szal.
Végre elégedettek lehettünk egy dalunkkal.
Andy: Igen. Akkoriban erősebb volt a lemezeladás,
és sokkal izgalmasabb volt a listákon szerepelni.
Van esetleg kedvenc turnétok, turnéhelyszínetek?
Andy: A Wild! turné, és annak a végén
a Milton Keynes show, ami valóban fantasztikus volt!
Ez év elején jelentettétek meg az új albumotokat, Nightbird
címmel, mely véleményem szerint, az eddigi egyik legjobb munkátok.
Szándékosan akartatok egy tipikus Erasure lemezzel
előrukkolni, vagy egyszerűen így sikerült?
Andy: Azt hiszem, azért is lett ilyen, mert
ismét ki voltunk éhezve az új dalokra, hiszen öt éve már, hogy
nem írtunk saját szerzeményeket. Szóval, volt bennünk egyfajta
írás-kényszer, ami a lemezen is érződik.
Vince: Akkoriban jött ki a feldolgozás-albumunk, ami
egy érdekes kísérlet volt, és úgy éreztük, itt az ideje a saját
daloknak.
Melyek a kedvenc számaitok a Nightbird-ről?
Vince: Az én kedvencem a záró track, az I
Bet You're Mad At Me. Véleményem szerint, ez a legemocionálisabb
dal, nagyon őszintén hangzik, és szomorúan.
Andy: Én pedig, a nyitó számot szeretem (No Doubt),
amely olyan, mintha egy film kezdő képsorait látnánk. Szeretem
még az I Broke It All In Two-t, ami igazán romantikus.
Mely dalokat tervezitek még megjelentetni kislemezként?
Andy: Reméljük, hogy az I Bet You're Mad
At Me előbb-utóbb kijön majd.
És hány kislemez lesz még erről az albumról?
Vince: Ez teljes egészében a lemezkiadótól
függ. Ma már nem olyan erős a kislemez-piac, mint egykor volt.
Ma már nincs szükség a kislemezekre. Ez már egy teljesen más világ.
Melyik lesz a következő single?
Andy: Ez egy dupla A-oldalas single lesz, rajta
a Falling Out Of Love-val, és a Here I Go Impossible
Again-nel. (Bővebb info: http://www.erasureinfo.com/releases/singles/hereigoimpossibleagain.html)
(a szerk.)
És miért nem játsszátok ezeket a dalokat a turnén?
Vince: Nem is tudom... Játszunk elég új dalt,
szerintem. A turné elején elkezdtük játszani az új kislemezünket
(Don't Say You Love Me), de véleményem szerint,
ez nem egy túl erős dal, úgyhogy ejtettük. A single-ként való
kiválasztása is a lemezkiadó ötlete volt.
Már egy ideje turnén vagytok. Mik az eddigi benyomásaitok?
Vince: A UK-szakasz rendkívül gyorsan lezajlott.
Én már egy éve nem jártam az Egyesült Királyságban, így jó érzés
volt itt fellépni, és az angol barátaimmal találkozni. A közönség
pedig mindenhol fantasztikus!
Hogy állítottátok össze a dalmenetet?
Andy: Először is, a No Doubt-tal
akartuk kezdeni a show-t, mert ez egy jó nyitó szám. Aztán jön a
Hideaway, mely a rajongók választása is volt, majd a Brother
And Sister. Ezek amolyan történet-mesélős dalok. Aztán vegyesen
jönnek a rajongók által választott dalok, és néhány az új lemezünkről,
valamint a kislemez-sikerek. Kb. 30 dalból válogattunk.
Tehát, a rajongók befolyásolhatták a setlistet?
Vince: Igen. Játszottuk pl. a Phantom
Bride-ot, amit a rajongók kértek. Vagy itt, Németországban az
Always-t, ami náluk nagy siker volt. A számunkra is jó, hogy
ha változatosak a koncertek.
Terveztek valami különlegeset erre az estére?
Vince: A turnén először itt játsszuk majd
a Solsbury Hill-t. (Vince-szel itt egy picit elbeszélgettünk
Peter Gabriel legutóbbi turnéjáról, amit jómagam is láthattam
Budapesten. Ő sajnos lemaradt róla.) (a szerk.)
Andy, úgy tudom, a német rajongók egyszerűen imádják,
amikor a saját nyelvükön szólsz hozzájuk. Szeretsz németül beszélni?
Andy: Igen. Szeretem gyakorolni
a nyelveket. Tudok egy kicsit németül, franciául, és spanyolul.
Sokkal személyesebb a koncert, ha így beszélek, még ha olykor hibázom
is.
Ezért készítettetek néhány dalotokhoz spanyol nyelvű verziót is?
Andy: Jaj, azok szörnyen sikerültek...
(nevet)
Két fantasztikus koncertet is adtatok Budapesten, 1992-ben,
és '97-ben. Milyen emlékeitek vannak Magyarországról?
Andy: Emlékszem, hogy az egész város tele van
hegyekkel, és templomokkal, ami igazán kedves látvány! Az a baj,
hogy egy kicsit keverem Budapestet, és Prágát. Azt tudom, hogy
az egyik helyen kiraboltak... (nevet) Voltunk valami meleg-bárban
is Budapesten, ahol rózsaszín rövidnadrágot hordott a személyzet.
Vince: Nekem az rémlik, hogy az egyik ottlétünkkor
egy szállodában laktunk Clinton elnökkel, és tele volt
az egész biztonsági emberekkel.
(Én pedig, arra emlékszem, hogy milyen jó érzés volt
Andy-t hallani magyarul beszélni. Még ha csak a Köszönöm!
szót is tudta.) (a szerk.)
Terveztek mostanában magyarországi fellépést? Esetleg a nyári
fesztivál szezonban...
Vince: Nem tudom... A turné az Államokban ér
véget. Utána minden attól függ, hogy kapunk-e megfelelő
ajánlatot. Amúgy, bárhol fellépünk.
Andy: Pillanatnyilag nincsenek ilyen terveink.
Vince: Minden a gyakorlati kivitelezésen múlik.
Úgy hallottam, hogy lesz film is a turnéról.
Andy: Igen, Kölnben forgattunk. Rettenetesen
izgultam. Úgy, mint még soha életemben. Technikai okokból le kellett
mondani a berlini filmezést, és áttenni Kölnbe. Emiatt...
Mikor jelenik meg az anyag?
Andy: Nem tudni. Talán majd felhasználják az
új kislemez videojához, az All This Time Still Falling Out
Of Love-hoz. (Azóta már biztossá vált, hogy a kölni
koncerten forgatottakat használják fel a június 20-án megjelenő
DVD Single-höz.) (a szerk.)Pedig annál pont elrontottam
a dalszöveget... (nevet)
Vince: Elég nehéz egy jó koncertvideot összehozni,
elkapni annak az estének a varázsát. (...) Szeretek a koncerteken
fényképezni, ez egy igen érdekes dolog. (Andy: Vince nagyon
jó képeket készített ezen a turnén.)
Vannak esetleg még kiadatlan anyagaitok, amiket majd egyszer
megjelentettek?
Vince: Nem igazán. Általában pont annyit írunk,
amennyi kell. Nem hinném, hogy a Mute ne adna ki
mindent, ami tőlünk náluk megvan.
Ezen a turnén legálisan kaphatók koncert CD-k, a Live Here
& Now támogatásával. Ezzel akartátok megakadályozni a
kalózfelvételek készítését?
Andy: Nem, ez egy kis pénzcsinálási lehetőség
a kiadó részéről.
Vince: Meg egyfajta szuvenír a koncertről.
Beszéltetek már a country-lemezetekről. Mit terveztek még a
jövőre nézve?
Vince: Ez lesz az első, amit megjelentetünk.
Aztán, elkezdünk új számokat írni. Már alig várom, hogy ismét
írhassak! A turné után egyből stúdióba vonulunk.
Úgy tudom, hogy Andy pedig szóló-album megjelentetését
is tervezi.
Andy: Remélem, hogy ez év végéig meg is jelenik,
a Sanctuary kiadónál! Szó van róla, hogy augusztus környékén
kijön majd egy kislemez, az album pedig valamikor októberben.
Elárulnál valamit a lemezről, hogy mégis mire számíthatunk?
Andy: Afféle Donna Summer-stílusra.
Többnyire táncolható dalok lesznek, kiegészülve balladákkal. Két
DJ gondoskodott a zenéről, én pedig a szövegekről. Vince készít
majd néhány mixet a számunkra.
Miért nem mixelitek saját magatok a dalaitokat mostanában?
Vince: Andy készített néhány remixet,
de sokkal érdekesebb új dalokat írni, mint a régebbieket újrakeverni.
A mostani turnén is leginkább stúdió-verzióban adjátok elő a
dalokat. Miért?
Vince: Ezidáig mindig változtattunk rajtuk,
így most az gondoltam, hogy hadd hallja őket a közönség úgy, ahogyan
az albumokról megszokta.
Ezen a turnén a Client kísér titeket Európában. Mi a
véleményetek róluk?
Andy: Mikor a mostani lemezüket meghallgattam,
azt hittem, hogy ez az első albumuk. Úgy gondoltam, hogy remek
dalok vannak rajta, és jó, hogy leszerződtek a Mute-hoz.
Közben a Piney Gir is jelentkezett, és mivel nem tudtunk
dönteni közöttük, így aztán mindkettőt magunkkal hoztuk. (...)
Ők a "Pet Shop Girls". (nevet)
Korábban készítettek filmzenéket is. Terveztek még hasonlót?
Vince: Az ötleteink között van egy altatódalokból
készült lemez megjelentetése. Tradicionális altatókat akarunk
egy kicsit más zenei környezetbe helyezni. Ez egy elég érdekes
projektnek tűnik.
Egy pár szót még a live show-ról. Kinek az ötlete valósult meg
a kosztümökben, a színpadképben?
Andy: A színpadkép egyfajta indusztriális erdei
tájat akar mutatni. Vince-nek több ötlete is volt ezzel
kapcsolatban. Én pedig Elvis kosztümöket akartam. Van egy
fickó, aki a mai napig gyárt Elvis kosztümöket.
Ő varrta Elvis legendás Las Vegas-i fellépőruháját is.
Aztán ezeket az ötleteket összeegyeztettük a setlisttel, hogy
melyik számnál melyik jelmezt viseljük.
Európa után az Egyesült Államokban turnéztok tovább. Terveztek
valami változtatást, vagy ugyanezzel a műsorral léptek fel ott
is?
Vince: Azokon a helyszíneken, ahol több, mint
két estén át lépünk fel, ott igen. Pl. New York-ban tíz koncertet
is adunk, ott szükség van egy kis változtatásra.
Van valami különbség az európai és az amerikai közönség között?
Vince: Az amerikai közönség egy az egyben meleg.
(nevetnek)
Andy: Sokkal hangosabbak az USA-ban, pl. Texasban.
És mi a helyzet a korosztálybeli különbségekkel? Vannak még
egyáltalán új rajongóitok, vagy csak a régi követőitek?
Andy: Vannak azért új rajongók is. Tegnap találkoztam
valakivel, aki 25 éves, és a Breathe volt az első dal,
amit hallott tőlünk. De kaptam levelet egy 19 éves lánytól, aki
a TV-ben látott minket, és aztán meglepődve tapasztalta a lemezboltban,
hogy mennyi kiadványunk is létezik.
Végül, mit üzennétek a magyar rajongóknak?
Vince: Hamarosan látjuk egymást! Amint kapunk
egy jó meghívást, ott leszünk!
Újabb baráti kézfogások, dedikálás, és este pedig, egy fantasztikus
hangulatú koncert a Muffathalle-ban, amiről csak szuperlatívuszokban
lehet beszélni!
Eddig tartott hát ennek a varázslatos napnak a története...
Az olvasót Janurik János tudósította Münchenből.
Külön köszönet az interjú létrejöttéért, és a segítségért: Bodrogi
Andrásnak, Dietmar Punte-nak, és Dorit Jeschke-nek
... és persze, az Erasure-nek! © Janurik János
|
