Erasure "Union Street"

A tavasszal végre a boltokba került az Erasure régóta várt akusztikus albuma, a Union Street. A március 31-ére keltezett nagylemezről már a tavalyi turnéja során mesélt nekünk Vince Clarke, és Andy Bell, egy Münchenben adott interjúban.

Vince: Remélhetőleg, a jövő év elején megjelentetünk egy akusztikus albumot, ezzel ünnepeljük meg a 20.-21. születésnapunkat. Ezt még New York-ban vettük fel, néhány évvel ezelőtt.

- Csak a régebbi dalok akusztikus változatai lesznek hallhatóak ezen a lemezen?

Vince: Igen, minden egyes korábbi albumunkról lesznek felvételek, a Wonderland-től a Loveboat-ig. Valószínűleg lesz két kislemez-dal is. Valóban a kedvenc szerzeményeinkből válogattunk. Brooklyn-i zenészek is közreműködtek ezen az albumon, mandolinon, steel gitáron, bőgőn, akusztikus basszusgitáron... És Andy újraénekelte a dalokat. (Andy: Nagyon kedves kis lemez. Olyan, mintha kereszteznénk az Erasure-t és Billy Holiday-t.)

(A komplett beszélgetés a http://www.emimusic.hu/mute/hir3.php oldalon olvasható.)

Az eltelt egy évben Andy Bell egy szóló-anyaggal rukkolt elő, melyről a Crazy című kislemez lett sláger, Vince pedig, a Rammstein Mann gegen Mann, és a Rosenstolz Nichts Von Alledem (Tut Mir Leid) című single-jéhez készített remixeket, és most újra együtt vannak a fiúk, hogy egy izgalmas anyaggal örvendeztessék meg a rajongóikat.

A Union Street-ről beharangozóként a Boy című dal akusztikus változatát jelentették meg, EP formátumban. Ez a felvétel eredetileg az 1997-es Cowboy albumon szerepelt, és most három másik számmal együtt kerülhetett a rajongók lemezpolcaira, március 17-én.

Az Erasure egyébként turnéra is indult az akusztikus lemezével, melyről így nyilatkozott Bell:

Az ötlet az volt, hogy más fénybe helyezzük a dalainkat, és megmutassuk, hogy bármilyen hangszerrel működnek, legyen az szintetizátor, vagy gitár.

Jó volt újra elővenni ezeket a dalokat, melyek közül sokat azóta nem hallottam, hogy felvettük őket - felfedezni a bennük rejlő eredendő naivitást.” - így Clarke.

Március 31.-től tehát olyan Erasure gyöngyszemeket hallhatunk akusztikus köntösbe öltöztetve, mint a Piano Song, a Home, vagy a How Many Times?

Az akusztikus turnéról egyébként - Vince Clarke elmondása szerint - live DVD is készül, melyhez valószínűleg már rögzítették is az Erasure egyik koncertjét, Nashville-ben, május 6-án. Hol máshol is készülhetne egy country-jellegű koncertről felvétel, mint a műfaj székhelyén, Nashville-ben?

A Live Here Now-val közreműködve pedig, május 10.-től elérhető lesz az Erasure április 19-én, a londoni Shepherds Bush Empire-ban adott koncertje.

Jó hír a pop-duó rajongóinak, hogy Vince és Andy már el is kezdtek dolgozni az új dalokon, és az ősszel stúdióba vonulnak. Jövőre tehát, ha minden jól megy, egy vadonatúj Erasure albumot vehetünk a kezünkbe!

Addig is, készítsük be a nyári tábortüzes estékre az Erasure akusztikus CD-jét, a Union Street-et, mely az egyik legszeretetreméltóbb munkájuk!

Íme, a részletes tracklista:

Union Street (CDMUTE359)

01. Boy
02. Piano Song
03. Stay With Me
04. Spiralling
05. Home
06. Tenderest Moments
07. Alien
08. Blues Away
09. How Many Times?
10. Love Affair

11. Rock Me Gently

A dalok eredeti verziói a következő Erasure kiadványokon találhatók:

az Erasure hivatalos honlapja: www.erasureinfo.com

© Janurik János

 

 

Erasure
Here I Go Impossible Again / All This Time Still Falling Out Of Love


Erasure
Nightbird


 
Moby: New York New York
300k|
Real Media| Windows Media
34k|
Real Media| Windows Media