|

[The Assembly, 1983]
Egyik formációban sem bírta igazán sokáig az egyébként nyugodt,
introvertált brit zenész, ezért is csodával határos, hogy a következő
vállalkozása, az Erasure nem csak egy rövid intermezzo lett.
Clarke-nál, amióta csak lemezeket jelentet meg, megfigyelhető egyfajta
ellenérzés a nem-elektronikus hangszerek irányában. Ebben a szellemben
gyártódnak szép sorban a duó első, 1986-os elektro-megaslágere,
az Oh L'Amour óta a néhol giccsbe hajló szinti-pop dalok,
melyek a slágerlisták felsőházában állandó vendégek. Az Erasure
remekül megtalálta a maga helyét valahol a pop és a költészet között.
Sláger-kislemezeik, mint a Sometimes, az A Little Respect
vagy a Stop!, újból és újból felbukkannak a 80-as éveket
idéző best of-válogatásokon, és ezzel átugorhatatlan fejezetet biztosítanak
a duónak a popzene történelemkönyvében.
A 90-es évek grunge-fenoménja nem kedvezett az Erasure-nek, és
hamarosan az érdektelenséggel kellett találkoznia a slágerekhez
szokott duónak. Bár 1991-es albumuk, a Chorus, és az arról
kimásolt hasonló című kislemez, valamint a Love To Hate You még
felhívta magára a világ figyelmét, az I Say, I Say, I Say című
lemeztől számítva kreatív stagnálás figyelhető meg a zenekar életében.
Bár, az ezt követő anyagok felvételeit még mindig lelkesen figyelte
a világszerte népes rajongói tábor, úgy tűnt, hogy az Erasure kellemesen
szellős pop-konceptje végleg elhasználódott. Először a 2000-re keltezett
Loveboat-on próbálkozott zenei újításokkal a duó, a kommercionális
siker azonban újból elmaradt.
Három évvel később végre ismét a slágerlisták élén találta magát
az Erasure, kár, hogy nem saját dalokkal sikerült ezt elérniük.
Az elmúlt 50 év pop-klasszikusainak állítottak emléket az Other
People's Songs című feldolgozás-lemezzel. A sikeren felbuzdulva
turnéra is indultak, mely az Egyesült Államokat is érintette, ahol
a Loveboat album meg sem jelent. Végre megvolt a rég áhított
pozitív feedback.
 
[The Other Tour, New York City & Las Vegas, 2003]
A várt új anyag is itt van már, hiszen január 24-én a boltokba
került az Erasure jubileumi, saját dalokat tartalmazó, 10.
stúdióalbuma, a Nightbird,
mely ismét a régi szép időket idézi.
Az Erasure hivatalos weboldala: www.erasureinfo.com
© Janurik János
|